A tervezett útvonal

Az tehát már bizonyos volt, hogy Latin-Amerikába utazom, az viszont nem, hogy a rendelkezésemre álló időt Közép-Amerikában vagy Dél-Amerikában töltöm. Már az indokínai út előtt is megfelelő alternatívának mutatkozott a Mexikó(város) – Panama(város) körút, de ezt végül ismét elvetettem, ugyanis annyival jobban érdekelt az, ami még Dél-Amerikában felfedezésre várt, hogy ismét talonba tettem a Maja Birodalmat.

Akik 2012-ben is „velem utaztak”, tudják, hogy – Paraguayt leszámítva – a kontinens északi és déli vidékei maradtak ki. Azt már korábban eldöntöttem, hogy ha egy mód van rá, nem megyek Patagóniába anélkül, hogy ne hajóznék át az Antarktiszra, így – figyelembe véve a jégtörőn töltendő jó háromhetes út jelentősebb költségeit – maradt az északi rész öt országa: Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname és Francia Guyana.

Az első elképzelésem szerint két hónap, azaz nyolc hét alatt egy Francia Guyanában kezdődő és ott is végződő kört tettem volna meg valahogy így:

Ezt az útitervet végül két okból vetettem el: egyrészt a rendelkezésre álló idő hiánya miatt, másrészt az időjárás miatt. A helyzet az, hogy túl sok lett volna a kiszámíthatatlan körülmény, amelyek egy jelentősebb hányada az út második felében adódott volna. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy itthonról nem tudtam elég pontosan megsaccolni, hogy hány nap alatt is érek a kolumbiai Leticiából a brazil Macapába, ha egyáltalán eljutok oda hajóval az Amazonason, hiszen azok rendszerin Belénbe mennek. Kellett volna legalább négy-öt nap „puffernek”, hogy biztos időben visszaérjek Francia-Guyanába, hiszen a repülőjegyem fix időpontra szólt volna. Másrészt ugyan a teljes körút az egyenlítő vidékén helyezkedett volna el, azonban mégis eléggé eltérő az időjárás a Karib-tenger partjához közelebbi vidékeken (napsütés, szárazság), mint az Amazonas-medencében, ahol várhatóan elég sok esőt kaptam volna a nyakamba. Mert az egy dolog, hogy az esőerdőben minden nap esik az eső (hiszen mi másról kapta volna a nevét?), de nagyon nem mindegy, hogy az égi áldás egy vagy tíz órán keresztül tart. Ha pedig már elutazom ilyen messzire, nem szerettem volna heteken keresztül ronggyá ázni. Úgy döntöttem tehát, hogy két részre bontom az utat: az északi részt ez alkalommal, az Amazonas-medencét egy másik alkalommal járom majd be.

Maradt tehát az út északi része az alábbiak szerint:

Ez az útvonal Bogotában (Kolumbia) kezdődött volna és Cayenne-ben (Francia Guyana) végződött volna. Az útikönyvek áttanulmányozását követően végül azért vetettem el ezt az opciót is, mert a guyanai és Suriname-i vízumok beszerzése túlságosan is költséges és körülményes lett volna ahhoz képest, hogy csak pár napot terveztem eltölteni ezekben az országban (Francia Guyanába nem kell vízum, mivel az Franciaország tengerentúli megyéje). A két államnak ugyanis alapvetően elég kevés külképviselete van, Európában legközelebb Brüsszelben van nagykövetségük. Úgy számoltam, hogy alsó hangon kétszáz euró lett volna a két vízum beszerzése, ezt a költséget pedig inkább másra kívántam fordítani. Az útikönyvek alapján továbbá az is világossá vált számomra, hogy sem Guyanában, sem Suriname-ban, sem Francia Guyanában nincs olyan látnivaló, amihez nagyon hasonló Venezuelában vagy Kolumbiában ne volna, azért pedig, hogy újabb nevekkel gazdagítsam a meglátogatott országok listáját, nem tartottam érdemesnek, hogy beszerezzem a vízumokat, és egyben lerövidítsem kolumbiai vagy venezuelai tartózkodásomat.

2015 októberének végére tehát sikerült leszűkíteni a kört Kolumbiára és Venezuelára, a kérdés pedig már csak az maradt, hogy hol kezdjem az utat. Szívem szerint Kolumbiában kezdtem volna, de az útikönyvek és saját kutatásaim alapján határozottan úgy tűnt, hogy infrastruktúra szempontjából Kolumbia sokkal kiszámíthatóbb, ergo az út kolumbiai szakasza jobban tervezhető. Ezért úgy döntöttem, hogy Budapestről Caracasba repülök.

A tervezett útvonal tehát:

A kolumbiai útszakasz útvonala viszonylag biztos, a venezuelai még változhat a buszoktól/repülőktől függően.

Ennyit tehát az útvonalról. Még annyit jegyeznék meg, hogy az indokínai úthoz képest, ahol főleg az ember által épített kulturális értékeken volt a hangsúly, ezúttal inkább a természetjárásé lesz a főszerep. Titokzatos fennsíkok, kávéültetvények, indián törzsek, egy elveszett város és megannyi egzotikus állatfaj vár rám ebben a két, a gyarmati idők örökségét mindmáig magán viselő sokszínű országban.

¡Vamonos!