Értékelés

Jelen, utolsó bejegyzést szándékosan egy héttel a hazaérkezésemet követően írtam meg, hogy az eltelt idő alatt helyükre kerüljenek a fejemben a dolgok. Az utat a 2012-ben megkezdett nagy dél-amerikai körút folytatásának szántam, és ugyan sokkal stílszerűbb lett volna Ecuadorban folytatni az utat, ahol annak idején abbahagytam, de utólag örülök, hogy praktikus okokból végül Caracasban kezdtem.

Érdekességek Kolumbiáról

Férfiasan bevallom, az út szervezésekor nem tudtam sok mindent Kolumbiáról, és a szervezés során is annyira Venezuelára koncentráltam, hogy úgy érkeztem ebbe az országba, hogy csak az útvonalat ismertem nagyvonalakban. Kolumbia egy kifejezetten rossz hírnevű ország, amely azonban tapasztalataim alapján egyáltalán nem szolgál rá rossz hírnevére. Három hét ugyan nem sok, de ennyi idő alapján – főleg venezuelai „élményeim” után – azt mondhatom, hogy ebben az országban a közhiedelemmel szemben rend és nyugalom van.

Eldorádó: arany és smaragd

Üdvözlet mindenkinek! Ezt a bejegyzést hazaérkezésem után közvetlenül töltöttem fel, mert már nem tudtam internethez jutni. Várhatóan még két bejegyzés lesz a következő egy héten belül.

Eldorádó… Az arannyal és drágakövekkel teli mesés város, amelyért a conquistadorok és a szerencsevadászok évszázadokon keresztül életük kockáztatásával kutatták Dél-Amerika északi területeinek dzsungeleit, bizony manapság is sokak fantáziáját megmozgatja. Már maga a spanyol szó (illetve szavak, mert tulajdonképpen ez két szó: El Dorado) jelentése is az aranyozott, az arannyal bevont [tárgy]. Kolumbia mesés kincsek hazája, így semmiképp nem akartam úgy elutazni az országból, hogy szemügyre ne vegyem az ország egykori és jelenlegi legértékesebb nyersanyagait: az aranyat és a smaragdot.

Ahány homokszem, annyi csillag

Hétfő reggel felültem tehát a buszra, és Armenia felé indultam. Útitársam is akadt Karen, a kanadai hölgyemény személyében. Eredetileg siklóernyőzés lett volna a programja, de az valamiért elmaradt, úgyhogy reggel közölte, hogy ha nem bánom, velem tartana a Tatacoa-sivatagba.

Egy jó kávét, señor?

Ha Kolumbia, akkor kokain kávé! Az ország a világ egyik legnagyobb kávétermesztője, a kávé szerelmeseinek tehát szinte kötelező ellátogatniuk egy kávéültetvényre, ha errefelé járnak. Én ugyan évente jobbára csak egy kávét iszom, mivel egyáltalán nem szeretem, de gondoltam, ha már erre járok, mindenképp meglátogatok egy ültetvényt. A Zona Cafetera, azaz a kávékörzet Medellíntől párszáz kilométerre délre, az Andok lankái között helyezkedik el. A környéken van három nagyobb város és sok kis falu, utóbbiak környékén rengeteg kávéültetvény található.

Pablo Escobar öröksége

Medellín Kolumbia második legnagyobb városa. A hárommilliós település az Andok lankái között, egy völgyben helyezkedik el, de persze mára már felkúszott a hegyoldalakra is. Az útitervbe természetesen belevettem, nemcsak azért, mert maga a város ígért pár érdekességet, hanem azért is, mert jó kiindulópont a környék felfedezéséhez, és az út következő állomásához is közel volt.

A karthagói homár

Egy olyan kimerítő gyalogtúra után, mint amilyen a Ciudad Perdida túra volt, a legkevesebb, amit tehettem, az volt, hogy lazítok egy kicsit. Ezt már a megérkezésem napján elkezdtem a hostal medencéjében való heverészéssel, másnap pedig mindenképp folytatni akartam. Nem aludtam valami jól, mert este egy négytagú bulibanda érkezett a szobába Argentínából, és azt leszámítva, hogy normálisak voltak, bömböltették a zenét a szobában és este tizenegyig le sem kapcsolták a villanyt, hiába aludtam volna, hajnalban meg simán felvertek, mikor visszatértek a dorbézolásból. Azon már nem lepődtem meg, hogy korán reggel ismét felébresztettek, mikor sebtében összepakoltak és elhagyták a szobát. Mikor vagy két órával később „hivatalosan” is fölkeltem és körbenéztem az üres szobában, észrevettem, hogy az argentinok három dolgot hagytak a szobában: huszonöt argentin centet, egy bontatlan óvszert és öt – szintén bontatlan – tonhalkonzervet. Minthogy tudtam, hogy Kolumbia karib-tengeri szigetére álltak tovább, és egyenesen a repülőtérre tartottak, a konzerveket magamhoz vettem, hiszen nyilvánvaló volt, hogy nem jönnek már vissza érte. Nyertem tehát öt étkezésnyi ételt.